Pesti divat

Less be a kulisszák mögé!

Less be a kulisszák mögé!

Megveszed a nagy áruházláncok mindig trendi ruháit. Csodálod a félévente megjelenő nemzetközi nagy tervezők kollekcióit. Sajnos hazánk még közel sem a divat egyik központja, de azért kicsi országunk is büszkélkedhet híresebb designerekkel. De mi a helyzet az évről-évre végző fiatalokkal?

Még sok hazai tervező, ifjú, tehetséges pályakezdő igényel segítséget karrierje, márkája beindításához. Az iskolák a szakmák elsajátítását biztosítják, de nem törekednek arra, hogy a képzések során tanulóik kapcsolatokat építsenek ki, illetve az intézmény elhagyása utána semmiféle utógondozás nem tapasztalható. Kapcsolatok nélkül és önerőből szinte lehetetlen az első lépéseket megtenni. Ezért született egy ötlet, egy alulról jövő közösségi kezdeményezés az ilyen designerek támogatására. Néhány fiatal szakmabeli alkotói pályázatot hirdetett meg, hogy rátaláljon szintén pályája elején lévő társaira. Ebből lett a Qlit.

Az összekovácsolódott csapat célja, hogy összefogja, és együtt mutassa be, népszerűsítse az itthoni tehetségeket. A szervezők tisztában vannak vele, hogy önerőből sokkal nehezebb érvényesülni, ezért ettől az összefogástól azt remélik, hogy több alkotó közösen, sokkal könnyebben elérheti majd céljait. Azaz, hogy minél több ember lássa a nyilvános és ingyenes divatbemutatójukat és a divatfotókból álló kiállítást. Az a tapasztalat, hogy a köztudatban csak a média által közvetített nevesebb tervezők ismertek, akik a hírességek ruháit tervezik, tegyük hozzá - nem olcsón. Ezáltal talán megmutatható az embereknek, hogy az egyediség és az egyéniség igen is elérhető a hétköznapi ember számára is. A fiatalok a magyar ipar támogatására és (az egyre romló) minőség fontosságára is fel szeretnék hívni a figyelmet.

Különös ez az összefogás, hozzáállás, mivel a legtöbb esetben (és szakmában) riválisként, konkurenciaként tekintenek a pályatársakra féltve a megszerzett pozíciókat. Ezek a fiatalok megértették, hogy mindenkinek más az erőssége, hogy megosztva tapasztalataikat egymástól tanulhatnak, szakmai ismeretségi körüket bővíthetik, gyarapszik a portfoliójuk. Mindemellett előny az is, hogy így a média figyelmét is könnyebb felkelteni, ezzel ingyenes reklámot szerezni a projekt számára. Lehetőségektől és támogatóktól függően hosszú távon több ilyen vagy hasonló eseményt szeretnének megvalósítani.

Egy divatbemutató és/vagy egy fotózás rengeteg előkészülettel és szakember munkájával jár. Fodrászok, sminkesek, modellek, fotósok, stylistok. Sok esetben -a tervezők rendezvényén is - TFCD alapon folyik a munka. Ez a Time For CD rövidítése. Jelentése, hogy az egész stáb ingyen dolgozik, viszont a saját albumukba, portfóliójukba megy referenciának az anyag, amiből később munkájuk származhat. Megesik, hogy befutott szakmabeliek is eljönnek ingyen segédkezni, szerencsére akad egy-egy olyan ember, aki nem felejti el, hogy ő is volt valaha kezdő.

Miért jó mindez neked és nekünk? Reméljük ezáltal is sikerül Magyarország öltözködéskultúráját kicsit formálni. Ha pedig eddig is rajongtál a divat iránt, felfedezhetsz magadnak új, elérhető üdvöskéket. A Qlit Fiatal Tervezői Divatbemutatója 2010. június 6-án vasárnap 16 órakor lesz látható az Allee bevásárlóközpont sétálóutcájában! Itt tekinthető meg a divatfotókból álló kiállítás is június 3-6-ig. Ne maradj le az újdonságokról, légy ott Te is!

fotó - Kondor Krisztián                                                                                                                                                                                                                       modellek - Mea & Patrícia

Ajánlom ezt a cikket egyik ismerősömnek »