Kiegészítők, hírek

Mert akárcsak a festészet, a szobrászat vagy a zene, az építészet is igen jelentős, bonyolult és páratlan művészeti ág. A pontosság művészete, ami nem utópia. Abszolút szigort és alapos kulturális ismereteket igényel. Ez az, amit 12 évig tartó tanulmányaim során a párizsi képzőművészeti iskolában elsajátítottam. A filozófiáról, a művészettörténetről, a festészetről és a zenéről ugyanannyit tanultunk, mint az építészetről.

Lehetővé tette számomra, hogy új nézőpontból közelíthessem meg a ruhákat. Mint minden építész, én is realista vagyok. Tudom, hogyan kell felmérni a teret, ösztönösen három dimenzióban gondolkodom, és logikusan közelítem meg az anyagokat. Ez magyarázza azt, hogy nem úgy gondolkodom, mint egy ruhatervező. Nem is beszélve arról, hogy nagyon szeretek kísérletezni és felhasználni az elképzelhető legőrültebb anyagokat.

Igen, ez valóban igaz. Az, hogy megfoghatatlan, légies és logikus dolgokkal is foglalkozom, két nagyon különböző nő nevelésének köszönhető: míg az édesanyám a gyakorlatiasság híve volt, addig a nagyanyámnak kiváló érzéke volt az anyagtalan dolgok iránt. Számomra természetes, hogy ezt a két dimenziót megpróbálom összehangolni. Például, amikor egy fémből, alumíniumból vagy hologram műanyagból készült ruhára gondolok, rögtön az jut eszembe, hogy a fény milyen játékot játszik majd az anyagon. Még ha a fény nem is megfogható, szerves részét képezi a ruha költeménynek.

Jean Prouvé, egyik professzorom a képzőművészeti iskolában a következőt mondta: „minden építészet, még egy ajtókilincs is.” Az én kollekcióim ezt a szabályt követik. Visszatükröződés az anyagokról, a környezet iránt érzett tisztelet, a takarékosság és a stílus demokratizálása. Terveim nem az építészet vagy a művészet, hanem a divat alkotásai.

Egyszerűen beleszülettem: édesanyám a Balenciaganál dolgozott vezető varrónőként. A testvéreimmel mindig segítettünk neki befejezni egy-egy gyönyörű darabot. Később, hogy finanszírozni tudjam tanulmányaimat a Roger Model számára táskákat, Charles Jourdan számára cipőket, az haute couture számára pedig gombokat és hímzéseket terveztem. Ami azonban igazán elkötelezett engem a divat világa iránt, az a kor kontextusa. A 60-as évek egyszerűen elképesztő volt! A művészetek mozgalmassága elbűvölt, de a ruhák akkoriban az 1930-as évek stílusát idézték fel. Bájosak voltak, de idejemúltak.  Így a divat számomra jó alkalomnak bizonyult arra, hogy kitűnjek, hogy megdöbbentsem az embereket.

A kor jeles művészei, Prouvétól Césarig, mind felhasználták ezt az anyagot. Ez volt az, ami arra ösztönzött, hogy 1966 februárjában elkészítsem első kollekciómat: tizenkét hordhatatlan ruha, melyek a legújabb, kortárs anyagokból készültek és óriási botrányt kavartak. Mademoiselle Chanel előzékenyen a „kohász” becenevet adta nekem, és egyenesen kizáratott a divatkreátorok szakszervezetéből. Művész barátaimnak azonban nagyon tetszett ez a kollekció.

Balenciaganál ismerkedtem meg Courrèges-val és egy hímzett, fluoreszkáló műanyag lemezekkel hímzett kabátot terveztem neki. Ez a darab ihlette a legendás, 1965-ben bemutatott kollekcióját.

Nem a provokáció volt ezzel a célom, az nem az én műfajom. Csupán következetes voltam. Én azt mondtam, hogy az haute couture minden nő számára készül. Így természetes volt számomra, hogy az általam tervezett ruhadarabokat fehér, fekete, mediterrán és ázsiai modellek mutassák be.

Nem értek egyet! Éppen ellenkezőleg, én borzasztóan kortársnak tartom magam. Soha nem kívántam megidézni a jövőt – kísérletezésem valójában abban merül ki, hogy az adott kor anyagaival dolgozom. Mindenek előtt kísérletezni és szórakoztatni szeretek. Számomra a divat mindig is játék és öröm volt és annak is kell maradnia örökre.

 

Mi a kedvenc illata?

A jód! A gyermekkort idéző, érzelemmel átitatott illat: Egy spanyolországi kis halászfaluban, Pasajes de San Pedroban születtem, de Brittanyban nevelkedtem. Csak tiszta állapotában kedvelem, ezért soha nem használnám fel illataim alkotóelemként.

Mi késztetette arra, hogy illatokat alkosson?

Szükségünk van az illatok világára: úgy tartják, hogy az újszülöttek illatuk alapján ismerik fel anyjukat. Az illat fordulópont egy divatkreátor életében. Első illatomat, a Calandre-ot 1969-ben alkottam meg: kiváló alkalom volt ez arra, hogy kreativitásomat a nagyközönség előtt is megmutassam., és mindenki számára elérhetővé tegyem.

Tisztázzunk valamit: az illatok megalkotása nem az én mesterségem. Nem én egyedül alkotom meg az illatokat. Én adom hozzájuk az ihletet, én adok nekik speciális arculatot, színt, energiát, utána pedig hagyom, hogy az „orr” (a parfüm megalkotója) illat élménnyé alakítsa mindezt. Ez egy igazi csapatmunka, melyben valódi szakemberek működnek közre. Egyszerűen imádom! Nagyra becsülöm az orrok hallgatási képességét: nagyszerűen valósítják meg minden absztrakt ötletemet.

Igen, ez az én területem! Azt akarom, hogy aki a kezébe veszi, érezze az üveg súlyát. Érezze, hogy ez valami nagyon megfogható dolog. A könnyedség az ócska dolgokat szimbolizálja: mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ilyen minőségű illatokhoz ócska üveget készítsünk. Az illatok tervezése lehetővé tette számomra, hogy kedvenc anyagaimmal kísérletezve új módon használjam fel azokat. Különösen az Ultraviolet fémmel és szilikonnal kombinált üvegére gondolok. Érzéki vonalai tökéletesen a kézbe simulnak, és az újszerű pumpa megoldások alkalmazása is teljesen egyedivé teszi.

A számmisztika igen erős befolyást gyakorolt rám illataim megalkotásakor. A Calandre például a 7-es szám a pitagoraszi számmisztikában, ami a tökéletességet jelenti. Az elnevezés a „cal” és az „Andros” görög szavakból ered. Az előbbi jelentése Isten, az utóbbié pedig férfi, így a Calandre szó pontos jelentése „a nő, aki egyenlővé akart válni Istennel”. Ez egy kissé elegánsabb elnevezés, mintha radiátor rácsnak neveztem volna el franciául, egyetért