A Guerlain neve a szépségápolásban egyet jelent az utánozhatatlan luxussal, a kifinomult eleganciával, parfümjei a divaton és az időn túlmutató, kivételes illatok.
A Guerlain-ház parfümkreátorai generációról generációra hagyományozták egymásra a parfümkészítés mesterségét, ennek köszönhetően 1828 óta több mint hétszáz illatkompozícióval ajándékozták meg az emberiséget. A márka minden parfümje műalkotás, minden részletében a tökéletességre törekszik. A legjobb nyersanyagokat választja, ügyes illatkompozíciókat állít össze, és a leghaladóbb szellemű művészeket kéri fel üvegcséi tervezésére. A Guerlain ház története egy lázadó fiatalember saját tudásába és képességébe vetett hitével kezdődött: Pierre Francois Pascal Guerlain – aki be akarta bizonyítani édesapjának, hogy saját elképzelései és tudása alapján egyedül is megállja a helyét a világban - 1828-ban a rue de Rivoli árkádjai alatt megnyitotta első párizsi illatszer üzletét. Itt kezdetben Angliából importált parfümöket, majd rövidesen saját maga által készített illatosított vizeket és más szépségápolási termékeket árusított.
1830-ban Monsieur Guerlain már elismert szakember volt. 1853-ban készítette el III. Napóleon hitvese, Eugénia császárné számára az Eau de Cologne Imperial nevű illatot. A napóleoni méhecskemintával díszített üvegcse illata tökéletesen találkozott a császárné ízlésével, aminek eredményeképpen elindultak a „fenséges” megrendelések: Monsieur Guerlain Európa valamennyi birodalmának hivatalos udvari parfümkészítője és szállítója lett. Az alapító
halála után fiai örökölték gyárát és üzletét. Aimé Guerlain nemcsak a gyárat, de apja kreatív tehetségét is örökölte és méltó utódjává vált. Legnevezetesebb alkotása a Jicky, amellyel egy egész életen át tartó, beteljesületlen szerelemnek állított örök emléket 1889-ben. A Jicky a modern illatszerkészítés történetében korszakalkotónak számított. Készítése során elsőként használtak olyan technológiát, mely lehetővé tette, hogy tiszta és erőteljes illatú koncentrátumot nyerjenek a virágokból. Ez az első illatkompozíció, mely a parfüm nevet viselhette és az első illat, amely szintetikus olajokat is tartalmazott. A XX. század elején a keleti kultúrák iránti általános érdeklődés az illatiparban is megmutatkozott és ennek hatására Jacques Guerlain 1925-ben elkészítette a Shalimar-t, a világ első orientális női illatát. A Guerlain dinasztia parfümkészítői tehetségét ezután Jean – Paul, az unoka örökölte, aki a világ legtávolabbi tájaira is elutazott, hogy egy különleges, új harmóniát használhasson a kreációiban. Ez az attitűd kísérte végig a Guerlain-dinasztia fiait öt generáción át, és megfogalmazódott egy hitvallás: „Készíts jó termékeket, sohase alkudozz a minőség rovására, ragaszkodj az egyszerű elképzelésekhez és alkalmazd azokat következetesen.” Jean-Paul híres illatkompozíciói közül legfontosabb talán a Samsara, mely 1989-ben jelent meg, éppen száz évvel a pompás Jicky után. Az orientális jellegű illat neve az élet kerekére, örök körforgására utal.
Napjaink Guerlain kreációi közül kiemelkedő jelentőségű a 2003-ban készült L’Instant de Guerlain előbb hölgyeknek majd az uraknak szánt változata, 2006 nagy sikere az INSOLENCE, 2007-ben pedig a varázslatos L’instant MAGIC hódított piacot. 2009-ben sem tétlenkedtek a Guerlain parfumeur-jei: Guerlain visszavonulása után a márka kizárólagos „orra” Thierry Wasseur lett, aki maximálisan elismeri a nagy elődök tevékenységét és tiszteletben tartja az immár több mint 180 éves hagyományokat, ugyanakkor a mai kor elvárásainak megfelelően alkalmazza a Guerlain tradíciókat.
A Guerlain Idylle, a ház új női illata az első a márka történetében, amelyet a legelső lépésektől kezdve egészen a végső változat megalkotásáig a Guerlain ház új parfümtervezője, Thierry Wasser jegyzett. Az illat első találkozáskor egy friss, sziporkázó virágokból álló virágcsokrot idéz. Egy eau de parfum, mely olyan, akár egy virágos fátyol a bőrön, a gyöngyvirág, frézia, bazsarózsa és jázmin csodás esszenciáival. Az Idylle másik fő virágos akkordja a nemes rózsák harmóniája. A parfümőr az illat alkotásakor a bolgár rózsát választotta kiemelt összetevőnek a Guerlain hagyományos virágeszenciái közül, és személyesen válogatta ki a kivételes minőségű alapanyagokat. Ennek a csodás, virágos elegynek ad hangsúlyt a ciprusos bázis, amelyet a pacsuli és a fehér pézsma időtlen eszenciája finomít.
Az idei év férfi illatújdonsága a Guerlain Homme új, eau de parfum változata maga mögött hagyja a szokásos piramis alapú illatfelépítést és három párhuzamos illatkompozíció közös összhangjában fedi fel a titkait. Magabiztos, határozott illat, amely titokzatosságot és luxust sugároz, intenzív frissességgel párosítva. Az újrahangszerelt zöld fás jegy szenvedélyt ébreszt, élénk frissességet és meghatározott karaktert ad az illatnak. Ezt követi, de nem fedi el a meglepő és ismerős, aromás-virágos jegy, amely minden Guerlain férfi parfümre jellemzően biztosítja az illat meglepő kifinomultságát. A GUERLAIN illat csomagolásának tervezője PININFARINA - a luxus világából jól ismert, legendás designer – készítette az új stílust teremtő üveget, amely az edp esetében kicsit intenzívebb, füstösen fekete árnyalatot kapott.